Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZI Kommunikáció - Sikertörténet

 
Kassai Csilla vagyok, az 5ről 6ra kézikönyv szerzője. Módszerem lényege - melyről a könyv is szól -, a pozitív énkép kialakítása és felépítése. Igen ám, de amíg a lelkünkben sérelmeket, dühöt, haragot, egyszóval negatív érzelmeket hordozunk, addig nincs hová az új énképnek, az új programoknak beépülnie. Úgy is mondhatnám, gyomos földbe nem lehet új magokat elvetni. Ezért az 5ről 6ra is tartalmaz traumafeldolgozást, mely szintén kitűnően működik, viszont csupán a traumák negatív rezgésének megszüntetése a végcél.

Viszont a SZI kommunikáció dühfeloldó és teremtő gyakorlata révén nemcsak pillanatok alatt megszabadulhattam negatív érzelmeimtől, hanem azonnal POZITÍV teremtő energiává alakíthattam, és bevonzhattam általa életembe kitűzött célomat, amely szinte azonnal helyreállította lelki békémet.

A megbocsátás önös érdek! Hiszen ha nem tudunk megbocsátani magunknak és másoknak, azáltal saját magunkat betegítjük meg!
Ám az, hogy ezzel az érzelemmel még teremthetünk is, zseniális ötlet, hiszen így a magunk javára fordíthatjuk a minket ért sérelem által bennünk keletkezett fájdalom óriási érzelmi töltését, hiszen azt már valamennyien tudjuk, hogy érzelmi töltés nélkül nem létezik vonzás!
Ilona, köszönöm NEKED ezt a csodás felismerést!
 
Nekem kitűnően működik a SZI Kommunikáció, mostantól kezdve napi szinten alkalmazom, és éppen ezért bátran ajánlom mindenkinek, aki valóban 5ről a 6ra akar jutni!   
Szívből örülök, hogy találkozhattam vele és megismerhettem!