Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 nyomtatható változat >>>

EZT A GYAKORLATOT AKKOR HASZNÁLJUK, HA FELMERÜL A SZERETHETŐSÉGÜNK HITÉNEK AZ ELVESZTÉSE
 
Honnan tudhatjuk? A szerethetőségünk hitének elvesztésekor a következő „melléktermékek” alakulhatnak ki érzésben és viselkedésben:
 
·        nem tudok / képtelen vagyok / szégyellek kiállni magamért
·        nem állok ki magamért, a saját fontosságaimért, „a békesség kedvéért tűrök”
·        azért nem mondom meg az igazat, hogy jobb színben tűnjek fel, hogy ne forduljanak el tőlem
·        folyamatosan meg akarok felelni, azért, hogy figyelmet, elismerést, tiszteletet, szeretetet kapjak; mást mutatok magamról, azért, hogy szeressenek
·        túlvállalommagam
·        Úgy gondolom: „nem érdemlem meg”, „kicsinek érzem magam”, „kevés vagyok”
·        önbizalomhiány
·        kisebbségi érzés
 
Használati útbaigazító:
 
Nyomtasd ki a gyakorlatot, melyet végezhetsz egyedül vagy egy Segítővel.
 
Ha egyedül végzed, akkor ülj le úgy, hogy két lábad a talajon nyugodjon és egyenesen ülsz, mégis kényelmesen. Vedd az öledbe a kinyomtatott lapokat, és menj végig pontról pontra, félhangosan mondd ki a válaszokat, majd töltsd ki címszavakban és végezd el a gyakorlatot.
 
Ha teheted, kérj meg valakit, hogy olvassa fel neked, mert sokat segít, kevésbé fárasztó úgy.
 
Ha Te vagy a Segítő:
Ahol a szövegben „ÂÂÂ.” látsz, hagyj időt a Társadnak a válaszokra, hisz sokszor a tudatalatti részével veszi fel a kapcsolatot és ehhez bele kell, hogy merüljön az érzéseibe.
Ha ezt a jelet látod:@  akkor írd be a válaszokat. A zárójelben lévő utasítás Neked, a Segítőnek szól, így nem kell felolvasnod a Társadnak.
A kérdések pontokba vannak szedve. Ahol a zárójelben számot látsz, menj vissza a számhoz tartozó kérdéshez és olvasd fel az oda beírt válaszokat.
 
Ha Te vagy a Segítő, akkor olvasd fel a Társadnak a következőket!
 
 
Gyakorlat
 
Nem fontos mindent utánam elismételni, a Részed úgyis hall mindent, amit mondok, de a kimondott szó erejével érdemes merősítened.
Szükséged lesz a Belső Bölcsességedre vagy egy képzeletbeli Segítőre is. Ő az, akinek a határtalan bölcsességében megbízol… Bárki lehet … élő, vagy képzeletbeli … Megvan?
 
  1. A SZERETHETŐSÉGED HITÉNEK AZ ELVESZTÉSÉNEK OLDÁSÁN dolgozunk.
    Mondd el, hogy miben nyilvánul meg a SZERETHETŐSÉGED HITÉNEK AZ ELVESZTÉSE? 
 
Először olvasd fel a fentebbi „Honnan tudhatjuk?” bekezdésben felsorolt ötleteket!
Tehát, mi is az konkrétan?? (1-es) ………………………………………………………………………
 
 
Hol állsz az alábbi érzelmi létrán a témával kapcsolatban? Húzd alá! (több is lehet)
 
gyak előtt
gyak után
ÉRZELMI LÉTRA ( KÉRD ÉS MEGADATIK című könyv érzelmi skálának nevezi – író: Esther és Jerry Hicks – Édesvíz kiadó)
  1
  1
Boldogság, tudás, magabiztosság, szabadság, szeretet, nagyrabecsülés, harmónia
  2
  2
Szenvedély
  3
  3
Lelkesedés, öröm, elragadtatás
  4
  4
Örömteli várakozás, hit
  5
  5
Derűlátás
  6
  6
Remény
  7
  7
Belenyugvás
  8
  8
Unalom
  9
  9
Borúlátás
10
10
Türelmetlenség, kielégületlenség, bosszankodás
11
11
Legyőzöttség érzete
12
12
Csalódottság
13
13
Kétség
14
14
Aggodalom
15
15
Mások hibáztatása
16
16
Elbizonytalanodás
17
17
Harag
18
18
Bosszúvágy
19
19
Düh, gyűlölet
20
20
Irigység
21
21
Bűntudat, önbecsülés hiánya, fenyegetettség érzete
22
22
Tehetetlenség, elkeseredettség, fájdalom, kétségbeesés, szorongás
 
  1. Szólítsd azt az Önmagadat, aki valamikor a múltban valamilyen szinten elvesztette a szerethetőségének a hitét. Valójában Ő a felelős azért, hogy Te (1-es) ……………………. Kérd meg, hogy jelentkezzen, és mutassa meg, hogy hol helyezkedik el benned.
Van úgy, hogy olyan régóta elfeledkeztünk róla vagy elnyomtuk ezt az Önmagunkat, hogy akár megfélemlítve is érezheti magát és nem mer jelentkezni.
HA MERNE JELENTKEZNI EZ A RÉSZED, AKKOR VAJON HOL JELENTKEZNE? PRÓBÁLD MEGTIPPELNI!)
 
  1. Figyelj befele ÂÂÂés engedd meg, hogy jelentkezzen: A tested bármely részéről jöhet egy jel, egy érzés …… Akár egy nyomás vagy lüktetés, esetleg más formában ÂÂÂ
Hol van ez az Önmagad benned, aki a múltban valamikor elvesztette a szerethetősége hitét?

Tedd oda a kezed!
 
  1. Nagyon jó. Köszönd meg, hogy jelentkezett, és kérd meg félhangosan, hogy erősítse meg, hogy valóban Ő.
 
  1. Nagyon jó. Köszönd meg neki!
  2. Kérlek, köszöntsd ezt az Önmagadat, és biztosítsd félhangosan afelől, hogy tudod, egyébként szándéka jó feléd és tiszta ÂÂÂ. Tudasd vele azt is, hogy nem akarod bántani.
 
  1. Nagyon jó. Most elveheted a kezed, ezzel megnyitva a teret számára. Kérd meg, hogy valamely személy, aki akár lehetsz te is, vagy állatka képében jelenjen meg magad előtt, aki bárki lehet. Nem neked kell elképzelned, neked csak meg kell engedned, hogy megjelenjen. ÂÂÂ
 
Úgy jelenjen meg, hogy láthasd őt magad előtt. Légy vele türelmes, és engedd a maga idejében előtűnni ...
Kinek vagy minek a képében jelent meg?
(7-es) ………………………………………………………………
 
(Várj egy kicsit, és ha nem jelenik meg semmi, akkor mondd Társadnak! Ha nem jelenik meg személy vagy állatka, akkor engedd, hogy csak előtted legyen, mint egy energia. ÂÂÂKülönböző formában tudatosulhat benned az energia jelenléte. ÂÂÂÉrezhetsz ott összesűrűsödést, tejút-rendszerszerű gomolygást, ködöt, füstszerű jelenséget. … Bármi az, csak engedd és figyeld! … és persze van olyan is, amikor nem jelenik meg és nagyobb biztonságban érzi magát benned, akkor tedd oda vissza a kezed, ahol először megjelent!)
 
  1. Kérlek, mondd el, hogy néz ki, milyen a tartása, kisugárzása, hol helyezkedik el hozzád képest?
 
(Ha társadnak energiaként jelenik meg, akkor mondd neki: csak vedd észre a különbséget, amikor még nem volt ott és amikor már ott van. Milyen a színe, kiterjedése? Nézd még meg, hogy egyforma-e az összesűrűsödés a közepén és a szélén is? ÂÂÂ)
 
  1. Köszöntsd Őt most így is, hogy már látod. ÂÂÂÉs figyeld, hogyan fogadta?
(Ha energiaként jelent meg, annak is van rezgése, kisugárzása, stb.)
 
  1. Nagyon jó ... Most, hogy látod Őt, mit gondolsz, ismerted már korábban is ezt az Önmagadat? Vagy csak most tudatosult benned először, hogy Ő létezik, mint Részed?
 
  1. Kérj tőle elnézést, hogy eddig nem fordítottál rá kellő figyelmet. 
    „Kérlek, ne haragudj, hogy eddig nem figyeltem Rád eléggé”
    • És figyeld Őt! ... Hogyan fogadta??
      (Hagyd, hogy elmondja Társad!)

  2. Most akár újra kérhetsz tőle bocsánatot.
    „Kérlek, bocsásd meg ... Kérlek, bocsáss meg, hogy eddig nem figyeltem Rád kellőképpen, úgy, ahogyan Te szeretted volna. Nagyon sajnálom.”
    • Figyeld Őt… Hogyan fogadta??
      (Hagyd, hogy elmondja Társad.)

  3. Most továbbra is tartsd a figyelmed az Önmagadon, és újra beszélj a kisugárzásáról, tartásáról! ÂÂÂ
 
  1. Nagyon jó ... Vajon milyen negatív érzései lehetnek egy ilyen lénynek a mélyben, a felszín alatt, akinek ilyen a tartása, a kisugárzása?
@……………….…………………………………………..…………………………………………
@……………….…………………………………………..…………………………………………
 
Milyen negatív érzései lehetnek még?
@…………………………………………………………………………………………………….. @……………………………………………………………………………………………………..
 
(Először hagyd, hogy Társad minden érzését összeszedje és kimondja azt, amire gondol, majd olvasd fel neki az alábbiakat!)
 
o        Elhagyatottság, bánat, szomorúság, boldogtalanság?
    • Talán legyengült, erőtlen, beletörődött, elkeseredett?
    • Hogy látod Őt? Elfáradt, belefáradt vagy megtört?
    • Félelem, idegesség, önbizalomhiány, bizonytalanság van benne?
    • Harag, düh, gyűlölet?
    • Elnyomott, becsapott, alulmotivált, rémült, megbántott, céltalan, árva, depressziós, felháborodott, tehetetlen, közönyös?
    • Csalódott, talajt vesztett, létbizonytalan?
 
  1. Milyen hiánya lehet? Mely fontossága vagy lelki szükséglete nincs kielégítve? Mi szenvedhetett csorbát?
@……………….…………………………………………..…………………………………………
@……………….…………………………………………..…………………………………………
 
(Először hagyd, hogy Társad minden fontosságát összeszedje és kimondja azt, amire gondol, majd olvasd fel neki az alábbiakat!
Talán a szeretet, simogatás, biztatás, elfogadás, támogatás, gondoskodás, melegség, tisztelet, figyelem, empátia, szabadság, társaság, , odafigyelés, pihenés, tudásvágy, hit, önbizalom, életkedv, megbecsülés, fontosság, felszabadultság, bölcsesség, béke, nyugalom?)
 
  1. Most nézd meg, találd ki, hogyan, mi módon lehetne neki kielégíteni ezt a szükségletét, fontosságát, ami a (olvasd vissza szó szerint a 15-öst)
Mi adná meg neki ezt? Mi tetszene neki a legjobban?
 
    • Ha szeretet hiánya van, akkor kinek a karjaiban legyen, aki mind inkább meg tudja neki ezt adni, a tiedben, akár egy angyal vagy maga a JÓISTEN karjaiban.
    • Ha elfogadásra vágyik, akkor nézd meg, kinek az elfogadása, töltené fel leginkább a hiányt? Talán az anyukájáé, az apukájáé vagy magától a Teremtőtől?
 
Mondd el, kérlek, a saját ötleteid!
@……………….…………………………………………..…………………………………………
@……………….…………………………………………..…………………………………………
@……………….…………………………………………..…………………………………………
@……………….…………………………………………..…………………………………………
@……………….…………………………………………..…………………………………………
 
  1. Tudva, hogy ott másként telik az idő - egy kicsit gyorsabban -, add meg neki most mindazt, amire szüksége van – amit az előbb kitisztáztál (olvasd vissza szó szerint a 16-ost). Segíthet a Segítőd, aki a megfelelő időben, a megfelelő mennyiségű aranyport szórja a történésre ÂÂÂ és minden úgy történik, ami neki ezeket a fontosságait, szükségleteit tökéletes módon kielégíti. Mi történik most?
 
Hogyan tetszik ez a Részednek? Mondd el!
 
(Nyugodt tempóban folytasd! )
Amíg itt beszéltem, hónapok, sőt évek teltek el. Ahogy számolok, mindig eltelik egy újabb év vagy akár évtized, és Te add meg neki mindazt, amire szüksége van ÂÂÂ 1 év vagy évtizedÂÂÂ,
2 év vagy évtized
ÂÂÂNézd meg, mi a kényelmes neki! ÂÂÂ, 3 év vagy évtized ÂÂÂ és ő csak töltődik, egyre csak töltődik, mindazzal, amire szüksége van, melyek a (olvasd vissza szó szerint a 16-ost) ÂÂÂ
 
Innentől kérlek, mondd meg, hogy milyen időléptékben, időegységekben haladjak, mi kényelmes számodra? Nem az idő végcélját fontos itt megadnod, hanem azt, hogy milyen időegységekben számoljak.
Évek, évtizedek, évszázadok, évezredek vagy még több?
Akkor kérlek, nevezd meg az időegységet!?……………………………………………………...
4 (időegység), 5 (időegység), 6 (időegység). Nézd meg kérlek, hogy miből van még hiánya… és add meg neki mindazt 7 (időegység), 8 (időegység), 9 (időegység) ÂÂÂ, lassan nagyon sok idő telik el és Ő csak töltődik, egyre csak töltődik mindazzal, ami számára nagyon fontos, mint a (olvasd fel szó szerint a 15-öst). ÂÂÂ Nézd meg, mi adná meg neki leginkább a fontosságait? Mi történik most?
 
  1. Most újra kezdem a számolást. Milyen időegységekben haladjak, kérlek, mond meg.
@……………….…………………………………………..…………………………………………
1 (időegység),2 (időegység),3 (időegység),és ő csak töltődik, egyre csak töltődik. ÂÂÂ Mi történik most?
Add meg neki mindazt, amire szüksége van. 4 (időegység), 5 (időegység),6 (időegység), és Ő csak töltődik, egyre töltődik. Szólj, ha változtassak az időegységekben.
7 (időegység), 8 (időegység), 9 (időegység).
És miközben telik az idő, Ő egyre csak töltődik. Mondd el, hogy mit veszel észre rajta, milyen változást?
 
Hogyan változik a tartása, kisugárzása?
@……………….…………………………………………..…………………………………………
@……………….…………………………………………..…………………………………………
 
Nagyon jó. Figyeld, hogy szükséges-e még a töltődés?
 
Van úgy, hogy ennek az Önmagunknak nagyon sok időre van szüksége, hogy végre feltöltődjön mindabból, amiből hiánya volt.
Van úgy, hogy millió évekre vagy akár még többre ...
Csak engedd, hogy olyan ütemben történjen, ahogy neki jó ...
Mi történik most még?
Engedd még az időben ...
Akár generációk és előző életek hiánya is lehet ez.
 
Van úgy, hogy több időre van szükség, mint ahogy azt gondolnád.
Mi történik most? ÂÂÂNagyon jó.
Ha bármire szüksége van, akkor add meg neki most.
(Ha szükséges, akkor vidd tovább a Társad!)
  1. Most, hogy már feltöltődött, mit érzékelsz a változásból? Milyen más pozitív következményei lettek? Esetleg bölcsebb is lett? ÂÂÂtalán lenyugodott vagy előjött a kreativitása? ÂÂÂ
    Talán fiatalosabb lett és egészséges a kisugárzása? ÂÂÂ
      
    Esetleg megerősödött, és növekedett az önbizalma? Talán megértés és béke van benne? Mi történik most?
@ …………………………............…………………………………………………………………
20. Empatikusan figyeld, hogy van-e még valamiből hiánya! Ha bizonytalan vagy, vagy esetleg most nem tudod megtippelni, csak érzed, hogy kellene még neki valami, akkor kérd meg a Segítődet, hogy töltse fel azzal és neked nem fontos tudni, hogy mi az, csak engedd, hogy feltöltődjön. ÂÂÂ Mi történik most?
 
21. Nagyon jó. Most már el tudod-e mondani róla, hogy kerek és egész ez a Részed?
Ha még hiányzik valami, azt add meg neki még ...
Mi történik most?
 
22. Nagyon jó. Fordulj most a képzeletbeli Segítődhöz és kérd meg, hogy ellenőrizze le, hogy van-e rejtett szükséglete, ami most nem került kielégítésre ennek az Önmagadnak? Ha igen, akkor kérd meg, hogy álljon elő olyan ötletekkel, amik feltöltik a hiányt. Tudd, hogy a távolban egy fátyol vagy köd mögött hasonló módon, mint ahogyan Te az előbb tetted, feltöltődik a korábbi Önmagad a rejtett igényekkel, szükségletekkel ...  Mint egy mágnes, szívja magába a rejtett szükségleteket, amiről még talán maga sem tudott … Nem fontos tudnod, de akár azt is megmutathatja neked, hogy mi módon elégül ki a hiány … Mi történik most?
 
23. Nagyon jó. Most már elmondhatod-e róla, hogy kerek, egész és békében van a lelke?

24. Nagyon jó. Ha szükséges még valamivel feltölteni, csak engedd meg, hogy feltöltődjön és jelezd nekem, ha kész! ÂÂÂHa szükséges, teljen gyorsabban az idő! ÂÂÂ Engedd meg mindezt …
ÂÂÂ Mi történik most?
 
  1. Tetszik neked ez a változás?
 
26.   Nagyon jó. Kérlek, tartsd figyelmed a korábbi Önmagadon, és ha még megvan a formája, valamely neked kényelmes módon fejezd ki felé elfogadásod, elégedettséged, szereteted, esetleg hálád, ha úgy érzed… Jelezd, ha kész!
 
  1. Nagyon jó. Miközben figyeled a korábbi Önmagadat, gondolatban tárd ki karodat, szívedet vagy lelkedet! Hagyd őt egyre közelebb és megnyílás folytán engedd, hogy a forma (ha még megvan) leomoljon, és az emelkedett energiája beléd áramoljon és feltöltsön. Segítsd ezt egy nagy levegővételen keresztül
(Segíts Társadnak: Hangosan te is szívd be a levegőt!)
 
  1. (Ezt most gyorsabban mondd!)

Engedd ezen a nagy levegővételen keresztül, hogy a légzsákocskák megtelve ezzel az új, Neked nagyon fontos és hasznos energiákkal, eljussanak az ereken és nyirokrendszeren keresztül az összes sejtedhez. Feltöltve azokat, és a sejtek közötti teret is … Csak engedd… csak éld át a változást!
(újra NORMÁL tempóban)
Engedd ezt keringeni, átérezni, … keringettesd magadban… le .. fel… fel .. fel... … időt adva annak, hogy az idegrendszer is felismerje a változást, amit most tapasztalsz ... Engedd ezt a saját idődben és tempódban megtörténni … , hogy megtalálva a helyét …
megtörténjen … beépüljön.
29.    (Ezt lassan, de határozottan mondd!)

Ebből a magas rezgésből, a bőség rezgéséből nyilatkoztasd ki szavaid teremtő erejét használva – akár többször is – ami van, amit tapasztalsz az új rezgésből. pl: szabad vagyok, én vagyok a lelkem, én vagyok a fény, én vagyok a bőség.
@……………….…………………………………………..…………………………………………
 
30.     Most kérlek, tegyél bele elegendő hitet és erőt és úgy mondd ki újra!

31.     Most tegyél bele elegendő hitet, erőt és szándékot, és úgy mondd ki!
(Miután kimondta a Társad. Mondd ki a végén: )
ÉS EZ ÍGY VAN!
(Ezt még vagy 2 X ismételjétek meg, ahogy érzed szükségét)
 
(Hagyd Társad még ebben az állapotban egy kicsit, majd vezesd végig az alábbi levezető légző gyakorlatot!)
 
32.     Miközben felolvasom neked a légző gyakorlatot, ülj kényelmesen, de egyenesen a széken, talpaid a földön nyugszanak …

    • Most először elmondom, majd a saját tempódban végezd el a frissítő légző gyakorlat 3 lépését..
    • Koncentrálj a bal talpadra, mintha azon keresztül szívnád be a levegőt,  
    • Aztán majd tartsd bent, azzal a gondolattal, hogy MINDEN NEM ODAVALÓ REZGÉS A LÉLEGZETEDDEL TÁVOZIK.
    •  A jobb talpadra koncentrálva, fújnád ki a levegőt, mintha azon keresztül távozna.
    • Kezdheted, a bal talpadra koncentrálva.
      (biztasd Társadat, hogy legalább háromszor végezze el.

33.     Most pedig írd le, hogyan változott a „melléktermékekhez” (1-eshez)  a viszonyod.
@……………….…………………………………………..…………………………………………
@……………….…………………………………………..…………………………………………

 Hol állsz most az érzelmi létrán a témával kapcsolatban? .........................................................................
 
Egyéb felismerésem, megjegyzésem  magamnak:
 
@……………….…………………………………………..…………………………………………
@……………….…………………………………………..…………………………………………
@……………….…………………………………………..…………………………………………
 
 
Ez a gyakorlat Szabó Ilona szellemi terméke.
Bárkivel megoszthatod, végezheted, de tanítani, csak akkor taníthatod, ha a
SZI AKADÉMIA trénere vagy.
 
 
 
tel: 06 30 9358 001
 
 

 

Feliratkozás a SORSFORDÍTÓ hírlevélre >>> itt

Mutasd a Tükörgyakorlat tréningek időpontjait >>>

Mutasd az összes programot >>>